Gerald Brousseau Gardner a modern nyugati világban a boszorkánymesterség újjáélesztőjeként vált ismertté. Az angliai Blundellandban született, Liverpool mellett, 1884. június 13-án. Apja békebíróként tevékenykedett, családja pedig generációkon keresztül favágásból élt. A család skót eredetű volt, gyökerei egészen egy Grissell Gardner nevű asszonyig vezethetőek vissza, akit 1610-ben boszorkányság vádjával égettek meg Newburgh-ben. Gardner nagyapja is állítólag boszorkányt vett nőül, s kinek jónéhány távoli rokona szintén rendelkezett bizonyos, nem mindennapos pszichikai adottságokkal. Úgyszintén Gardner családfájához tartoztak oly neves személyiségek, mint Liverpool több polgármestere, és Alan Gardner tengerész parancsnok, ki később főadmirális lett, akit főnemesi rangra is emeltek, majd később a Csatorna Flotta főparancsonoka lett, és Napóleon ellen küzdött az 1807-es ütközetben.Gerald három fiúgyermek közül másodikként született, és fiatal korában gyakorta küszködött asztmarohamokkal. Annak érdekében, hogy egészségi állapota javuljon, nevelőnője, Josephine McCombie meggyőzte a szülőket arról, hogy a kisfiú egy egész télen át Európában utazgathasson vele. A fiatal Gerald ezen idő alatt rengeteg lehetőséget talált arra, hogy a könyveket bújja. Josephine később Ceylonba ment férjhez, ahová Geraldot is magával vitte, aki ott egy teaültetvényen kezdett el dolgozni. Később Borneón és Malájföldön talált munkát.Távol-keleti utazásai során közelebbi kapcsolatba került néhány bennszülöttel, és megismerkedett azok spirituális hitrendszerével, mely sokkal nagyobb befolyást gyakorolt rá, mint a kereszténység. Különösen a rituális tőrök és kések kezdték vonzani, legfőképp a maláj krisz. 1939-ben Szingapúrban adták ki először első saját könyvét "Krisz és más maláj fegyverek" címmel. A könyv megalapozta Gardner szakmai elismerését a krisztőrök területén, és azóta is a téma legalapabb műveként tartják számon, 1973-ban még egy második kiadást is megért.1923 és 1936 között Gardner a brit kormány alkalmazásában állt a Távol-Keleten, mint gumiültetvény felügyelő, vámhivatalnok, és az ópiumbarlangok felügyelője. Jelentékeny pénzmennyiséget sikerült felhalmoznia a gumiból, mely lehetővé tette számára, hogy a régészet iránti heves érdeklődését táplálja. Állítása szerint ő fedezte fel Singapura ősi városának helyét.1927-ben feleségül vett egy angol nőt, Donnát, aki visszatért vele Angliába, mikor 1936-ban Gardner visszavonult a kormányzati szolgálatból. Ezután legtöbb idejét régészeti célú utazgatásokkal töltötte Európában és Kis-Ázsiában. Cipruson történt meg vele az az eset, amikor olyan dolgokat pillantott meg, melyeket korábban megálmodott, és mely meggyőzte őt arról, hogy egy másik életében, korábban már élt azon a helyen.Ezen tapasztalatai adták a hátterét 1939-ben íródott, következő könyvének, melynek címe "Istennő érkezik". A regény Cipruson játszódik, és az i. e. 1450 környékén zajló történet Aphrodité istennő kultusza köré fonódik. A II. világháború küszöbén járunk már, mikor Gardner megismerkedett azokkal az emberekkel, akik megismertették őt a boszorkánymesterség hagyományaival. Ekkoriban ő és felesége New Forest közelében élt, ahol Gardner csatlakozott a Crotona követői elnevezésű, szabadkőműves páholyhoz, melyet Mrs. Besant Scott, a teozófus Annie Besant lánya alapított. Ez a csoport hozta létre "Anglia Első Rózsakeresztes Színházát", mely okkult témájú színdarabokat mutatott be. Egyik tagjuk azt mondta Gardnernek, hogy ők egy korábbi életükben már találkoztak egymással Cipruson, sőt, pontosan leírta neki ugyanazt a helyet, melyet korábban már látott álombéli víziójában.A Crotona Követőin belül létezett egy másik, titkos csoport, mely bizalmába avatta Gardnert. A csoport tagjai örökletes boszorkánynak vallották magukat, kiknek családja évszázadokon keresztül gyakorolta a mesterséget, s ezt a gyakorlatot még a középkor és a reneszánsz időszakaiban zajló, heves és véres boszorkányüldözések sem tudták megszakítani. A csoport New Forestben tartotta találkozóit, és néhány nappal a II. világháború kitörése előtt Gardner beavatást nyert a covenbe annak főpapnője, Old Dorothy Clutterbuck révén.1940. július 31-én (Lammas éjszakáján) a coven, immár Gardnerrel együtt, találkozót szervezett Dél-Angliában más boszorkányokkal, hogy rituálét mutassanak be, melynek célja az volt, hogy Hitler csapatait megakadályozzák az angliai partraszállásban. A rítust követő rövid időn belül a coven öt tagja halt meg, amelyért azt a tényt tették felelőssé, hogy a rituálé túl sok energiát igényelt tőlük. Garner maga is úgy érezte, egészsége komolyan megrendült.1946-ban Arnold Crowther mutatt be őt Aleister Crowleynak, kit kora legelismertebb és leghírhedtebb mágusaként tartottak számon. Crowley az általa akkoriban vezetett Ordo Templi Orientis nevű mágikus rend tiszteletbeli tagjává fogadta. Mivel a boszorkányság még mindig az angol törvényekbe ütközött, Gardernek a csoport szigorúan megtiltotta, hogy bármilyen anyagot nyilvánosan publikáljon tanaikról. Ezért 1949-ben Scire álnév alatt publikálta mágikus regényét "A Magas Mágia Segítsége" címen. A munka olyan rítusokat is tartalmazott, melyeket ő a covennel tanult, továbbá szót ejtett a Szarvas Isten tiszteletéről, az Istennő azonban nem került említésre.1951-ben, amikor eltörölték a boszorkányságellenes törvényt, Gardner elszakadt a New Forest coventől, és létrehozta saját covenját. Még ugyanebben az évben a Man-szigetre utazott, ahol a Cecil Williamson által létrehozott Mágia és Boszorkányság Múzeumát látogatta meg, mely egy 400 éves, eredetileg egy boszorkánycsalád birtokában lévő földműves házban kapott otthont. Williamson eredetileg Folklór Központnak nevezte el az intézményt, és úgy tervezte, hogy az az akkoriban praktizáló boszorkányok központjává válik majd. Gardner "bentlakó boszorkánnyá" vált, és saját, személyes gyűjteményével egészítette ki a kollekciót, mely rituális eszközökből és kellékekből állt. Később megvásárolta az egész múzeumot.1953-ban avatta be covenjébe Doreen Valientét. Ekkoriban a csoport rituáléi erősen emlékeztettek azokra a rítusokra, melyeket a "Magas Mágia Segítségé"-ben leírt. Doreen segítségével Gardner újrarendszerezte anyagait, mivel az eredeti coventől örökölt leírások és gyakorlatok meglehetősen hiányosak és töredékesek voltak. 1954 és 1957 között közösen dolgozták ki továbbfejlesztett rítusaikat és hagyományaikat. A munka Árnyak Könyve néven vált ismertté, és a mai gardneriánus tradíció alapjává vált.Gardner 1954-ben publikálta első tudományos muinkáját a "Boszorkányság Napjainkban" címen. A könyv erőteljesen alátámasztja az angol antrolpológus, Margaret A. Murray tanait, miszerint a modern boszorkányság egy ősi, szervezett pogány vallás túlélő maradványa, mely a boszorkányüldőzések idején titokban maradt fenn. A könyv előszavát maga Murray írta.A könyv hatamas sikere arra ösztönözte a misztikumok iránt érdeklődő embereket, hogy coveneket kezdjenek el létrehozni szerte Angliában. Gardner hirtelen az érdelődés központjában találta magát. Számos közszereplése során a média "Britannia Vezető Boszorkányának" kezdte el tituláln, mely címre Gardner egyáltalán nem tartott számot. Nem vonzotta sem pénz, sem személyes dicsőség, inkább zavarban érezte magát a rivaldafényben. 1959-ben jelent meg utolsó könyve, "A boszorkányság jelentése".1960-ban egy, a Buckingham Palota által adott kerti mulatság keretében Gardnert hivatalosan is elismerték a Távol-Keleten végzett, áldozatos civil munkásságáért. Ugyanezen évben elhunyt Donna, őt pedig ismét asztma kezdte gyötörni. 1963 telén találkozott Raymond Bucklanddel, aki hamarosan Amerikába költözött, nem sokkal azelőtt, hogy Gardner Libanonba utazott. Bucklandet Gardner akkori főpapnője, Monique Wilson avatta be a Mesterségbe, s ő az, akitől később az amerikai gardneriánus tradíció kifejlődőtt. Gardnert Libanonból úton hazafelé, a hajó fedélzetén érte a halál 1964. február 12-én. Temetése Tuniszban volt, február 13-án. Végakaratában múzeumát, rituális eszközeit és kellékeit, jegyzeteit, valamint könyveinek szerzői jogát Wilsonra hagyta. Öröksége más részeinek Patricia Crowther és Jack Bracelin voltak a kedvezményezettei, utóbbi volt az, aki Gardner életrajzát megírta és megjelentette "Gerald Gardner: Boszorkány" címmel 1660-ban. Wilson és férje rövid ideig üzemeltette a múzeumot, miközben hetente gyűléseket tartottak Gardner kunyhójában. Később azonban a múzeumot bezárták, a gyűjtemény legnagyobb részét pedig eladták a Ripley szervezetnek, mely szétosztotta azt különböző múzeumoknak.Doreen Valiente úgy jellemezte Gardnert, mint egy "mindennemű rosszindulattól mentes" embert, ki a végletekig jóindulatú és nagylelkű volt, s emellett erőteljes, még ha nem is kivételes mágikus hatalommal rendelkezett. Gardner mindig küldetésének tekintette, hogy a fiatalokat megismertesse az ősi Vallással. Attól félt, hogy a Mesterség főképp az idősek körében marad fenn, akik, amikor meghalnak, magukkal viszik a sírba a tudást, s kihal velük együtt. Szomorú, hogy ő is eltávozott, mielőtt megérhette voln, hogy megláthassa, írásai mennyire inspirálták az embereket, s az általa újjáélesztett, ősi hagyomány mekkora mértékben erőre kapott. Napjainkban a Mesterség folyamatosan hagyományozódik tovább, és szerte a világon elterjedt. De minden mai Wicca a legnagyobb szeretet és megbecsülés hangján emlékezik meg róla, Gerald Brosseau Gardnerről, akinek oly sokat köszönhetünk. 
az oldal nem létezik