Hétfő, 2017-11-20, 8:01 PM

A mágia világa
Főoldal » 2012 » Április » 14 » Blau Lajos: Az óhéber könyv
9:53 AM
Blau Lajos: Az óhéber könyv

 Blau Lajos: Az óhéber könyv

 Olvasónapló a Biblia történetéről

Manapság, amikor az atomkor embere a SZENT KÖNYV hét rétegének a megfejtésével, kutatásával foglalkozik, érdemes megismerni, a Könyv írásának szigorú feltételeit és törvényeit.

Fontos megoldási kulcsokat adhat a kutatók kezébe, amennyiben kellően éberek és figyelmesek.

Blau Lajos a magyar rabbi képző rektora, összegyűjtötte mindazt, amit e témáról tudni érdemes. Felfedi előttünk a Bibliaírás művelődéstörténeti hátterét és a mai napig gyakorlott módját is.

Forrásként használtam, hiszen a forrás mindenkié, és aki szomjas az olthatja hűs vizéből szomját.

Nagyon örülök hogy az Óhéber könyv kezembe került. Megosztom Önökkel azon fontos figyelemfelkeltő információkat, amit tudni érdemes a Bibliáról.

Nézzük, hogyan is kezdődött a 304805 betű története.

A legrégebbi íróanyag, melyre az írást, a Tórát, a Bibliát vésték a kő volt.

Az egész Tóra kőbe volt vésve.

A köveket e célból megfaragták. Jób költője a szikláról beszél, amelybe hősének szavait az örökkévalóság számára be kellett vésni.

Az íróeszközt, mellyel véstek vasíronnak hívják.

Ezékiel aki Babilóniában élt prófétaként, téglát ismer, mint íróanyagot.

Jeremiás pedig a földbe való írásról beszél.

Fára is írtak és valószínűen érclemezt is használtak írásra. Az eddig említett anyagok csak alkalmi iratokra voltak használhatók: pl. államkötvényeknek és fontos események megörökítésére.

Az írásra használt anyagot, olyan általánosan használták, hogy sehol nincs nevén nevezve. Csak következtetni lehet, hogy mit használtak a későbbiek során írásra.

Két anyag, az állatbőr, és a papirusz jöhet szóba.

Az izraelitáknál marhabőr nagy mennyiségben volt, hiszen marhatenyészetéssel foglalkoztak. A Húle tó környékén és a Genezáret völgyben tenyésztettek sok marhát.

Marhabőr, vagy papirusz? A választ az általános zsidó történet hiteles leírása adja meg.

A Könyv története keleten azon feltevés mellett szól, hogy a Szent-földön általában bőrt használtak íróanyagul. A perzsák ősidők óta bőrt használtak szent irataik megörökítésére. A monda szerint a szent iratok 1200 ökörbőrre voltak írva. A görögök is bőrt használtak, míg a kényelmesebb egyiptomi anyag a papirus ki nem szorította.

Izrael-Júda nemzeti íróanyaga a simított állatbőr volt.

A szent iratokat csak, állatbőrre volt szabad leírni, ugyanígy a zsinagóga példányokat is a mai napig bőrre írják.

Meg volt engedve házi vagy vadállatok bőrének használata, de csakis rituálisan tiszta fajoké!

Azt is megengedték, hogy kétféle állat bőrét használják. Érdekesség, hogy szárnyasok, hal és kígyó bőrét is használták írásra. Mint látható, rendkívül sokféle anyagon lehetett írni a régi időkben is.

Az ókorban úgy a zsidó, mint nem zsidó világban, tekercsalakban létezett a TORA. Könyv alatt kizárólag tekercset értettek.

A Biblia utáni korban a tekercset egy évezreden át követhetjük. A zsinagógapéldányokban, egészen a jelen korig.

Azt, hogy a példányok, mikor öltöttek kódex alakot nem tudjuk.

Valószínű, hogy ez a váltás a lV.-V.-ik században történt meg.

Minden könyvet az elejétől a végéig göngyölítettek kivéve a Tórát, azt a közepéig tekerték és az elején illetve a végén egy oszlopot készítettek számára. A kevésbé használt tekercseknél egy vessző is elég volt.

A zsidó irodalom általános vizsgálata azt mutatja, hogy minden egyes Bibliai irat egy befejezett könyvet alkotott, amely mint önálló irat létezett. Fel kell tehát vetnünk azt a kérdést, hogy ezeket az iratokat miért egyesítették a többiektől eltérően egy gyűjteménnyé.

E mellett sem, időrendi, sem tárgyi okok nem szóltak, mert az egyesített iratok különböző időkből származnak és különböző tartalmúak.

Magyarázat lehet az, hogy nagyon kicsinyek voltak önálló tekercshez, ezért egy tekercset alkottak belőlük.

A XII próféták könyvét egy tekerccsé egyesítették a Tórát, pedig öt részre osztották fel.

A Tóra jelen alakjában az összes kritikusok szerint, bármely irányhoz is tartozzanak, egy mű.

Ezt az egységet a zsinagóga példány, a mai napig mutatja és a Biblia történet nem ismer más Tóra tekercset.

Az ősi alak tehát a teljes, a későbbi az öt részre osztott Tóratekercs.

Arra, hogy miért lesz Tórából 5 könyv csak az lehet a válasz, hogy a mű egy tekercsre írva igen nagy volt.

Bizonyított tény, hogy a Biblián és a Tórán belül is új felosztásokat tesz.

A Genezist két részre, osztották.

Az első a teremtés, a második pedig az Ősatyák történetét mondja el.

A második könyv 3 részre oszlik: az első rész a kivonulás történetét beszéli el, a második a törvényeket tartalmazza, a harmadik a pusztai hajlék felállításáról szól.

Ez az egyesítés azért történhetett meg, mert a különböző szent iratok tekercsre leírva nagyon kicsinyek voltak, ezért többet összerakva, vagy esetleg szétválasztva, egy vagy több tekercset készítettek belőlük.

Pl. a 12-ik kisprófétát egy tekerccsé egyesítették.

A SAMUEL és KIRÁLYOK is egységes művet képeztek, mely a királyok történetét beszéli el.

A Krónika könyvét is eredetileg nem két könyvre, hanem két tekercsre osztották.

A biblia példányok külső nagysága elsősorban szövegtörténeti szempontból bír jelentőséggel.

A betűk nagysága és világossága a szavak és betűk elválasztása, a sorok szembeötlő egymás utánja és még sok egyéb, a tekercs kiterjedésétől függött.

A könyvek külső terjedelme rendkívül fontos volt belső tartalmára nézve.

A bibliai könyvek aránylag kis formátumban voltak forgalomban.

Vastagságuk olyan volt, hogy a kéz kényelmesen fogta, magasságuk pedig az alsó kar hosszúságával volt egyenlő.

Máskülönben nem hordták volna kézben magukkal, és nem olvastak volna belőlük járás közben, a küszöbön állva, vagy a háztetőn.

Fontos hagyomány, hogy mindenkinek kellett lennie saját Tórapéldányának.

Nem volt szabad eladni a Tórát, főleg, nem zsidónak!

Ha elkopott vagy elhasználódott el kellett ásni a rongyába tekerve.

Így nem nagyon találtak régi Tóra példányokat, hiszen az idő vasfoga mindegyiket kikezdte.

A Tóra példányok tehát legfeljebb 6 tenyér magas és 2 tenyér szélesek lehettek.

6 tenyér=1 rőf= az alsókar hossza kb.45 cm, 2 tenyér széles az kb.15 cm széles.

A Tóra írásánál szigorúan meg volt tiltva a folytatólagos írás. Minden szót és minden betűt külön kellett írni, továbbá, a sorok, a hasábok, a lapszélek és a tekercs elején és végén bizonyos teret üresen kellet hagyni. Ezek a szigorú feltételek azt eredményezték, hogy a Tórát rendkívül kicsi betűkkel tudták írni. A betű olyan kicsi volt, hogy a Bibliában nem tökéletesen jártas olvasó alig volt képes olvasni.

A Biblia szövegtörténetének a megértéséhez a legfontosabb tény!

A Tóra példányok erősen elterjedtek. Szaporodásukhoz leginkább az iskolás fiúk járultak hozzá. Minden fiúnak volt saját írószere és saját könyve.

Nem csak zsidó, hanem pogány kezekben is voltak bibliai iratok.

Az iratok elterjedtségéhez szigorú szabályok is hozzájárultak, pl.: Könyvet mindenkitől szabad volt venni, de az eladást tiltották, amennyiben eladja a kapott pénzen nincs áldás. Egy fokon állt a példány eladása a saját lánya eladásával.

Ha valaki eljegyzési ajándékul Tórát adott az eljegyzést érvénytelennek nyilvánították.

Olyan mértékű tisztelet és alázat övezte körül a Szentírást, hogy ha véletlenül egy példány elégett, gyászt tartottak fölötte, mintha az apa, vagy az anya halt volna meg.

Ez a mai világi embernek szinte felfoghatatlan.

Végtelen szeretettel őrizték az eredeti szöveget, hiszen hitük szerint Isten saját ujjával írta.

Kérdés, hogy a kódex másolatokat, milyen mintapéldányokból vették.

A szövegtörténet szempontjából ez rendkívül fontos. Az Agáda azt állítja, hogy a Tóra őspéldánya fekete tűzzel fehér alapon volt írva.

Mózes 13 Tórát írt, egyet-egyet mind a tizenhárom törzs számára, és egyet Lévi törzse számára, hogy ez, ha valamelyik törzs a Tórából valamit törölni akarna, vegye elő a Tóráját és javítsa ki belőle.

Lévi példánya az, amely a frigyszekrényben feküdt és mintakódexül szolgált.

Mózes egy Tórát tett a frigyszekrénybe, hogy azt, ha valaki a Tórát meg akarná hamisítani, elővegyék!

Igazán megbízható szöveg csak eredeti héber nyelven írott példányban volt!

A másolás más nyelvre már változtatott az értelmén, hiszen ez egy kódszöveg.

(Kutatók tanuljunk meg héberül).

Fontos volt az eredeti kiejtés szerint írni, és olvasni a Tórát!

Rendelkezésre állott egy mintakódex.

Minden templomi Tóra másolásakor ebből a kódexből kellett szigorúan leellenőrizni, hogy helyes e az újjonan írt szöveg. A hagyomány annyira szigorúan őrződött, hogy a mai napig az első mintakódexre visszavezetve íródnak a Tóra példányok.

Az írás mestersége az ókorban nagyon el volt terjedve.

Az írott betűt, olyan csodálatos alkotásnak tulajdonították, hogy az első tíz csodadolog közé számították, melyet a szombat előnapján teremtettek.

A legrégebbi korban az íráshoz nem használtak festőanyagot, hanem írótőrrel véstek. A régi zsidók tintája nem folyékony volt, hanem szilárd tus, melyet, mint más festéket áztatás útján tettek folyékonnyá. A tus fő anyagát a korom szolgáltatta. A finomabb tus készítéséhez olajkormot használtak. A legkeresettebb az olíva olajkorma volt. Ahhoz hogy a kormot szívós, szurkos tömeggé változtassák át, olajat, vagy balzsam gyantát használtak.

Használtak még vörösfestéket, rézvitriolvizet, és a tintahal levét is írásra.

Ezeket a tintákat könnyen le lehetett törölni. A törlőanyagot spongyának nevezték.

Később kezdték el használni az érctintát. Ez a rézvitriol és a gubacs keverékéből készült. Ennek a tintának az előnye az, hogy behatol az íróanyagba és ki nem törölhető. Hátránya, hogy az íróalapot kimarja.

Ezért a közönséges tintával írtak. Igaz ez gyorsabban kopott, de ezen a bajon állandó javítás átírással segítettek.

A tintával való írás mellett, főleg keresztény körökben arannyal és ezüsttel is írtak szent példányokat. Főleg az igen gazdag arisztokrata körök engedhették meg maguknak.

A zsidó hagyományban a Talmud határozottan tiltotta az ilyen fajta írásmódot.

Azt tanították, hogy olyan Tóra példányból, melybe az Istenek nevei aranyon függenek nem szabad olvasni! Az arany ugyanis nem tapad olyan szilárdan a pergamenre, mint a tinta.

A tiltások természetesen nem mindig hoztak eredményt, mert rendkívül sok arannyal írott szent szövegeket, Tórákat találtak.

Az írást az íróbőrbe bevéshették, vagy bepréselték.

Ismerték a saját testen való írást és az írásnak a saját bőrbe való bevésését.

Az írás domború vagy mély lehetett.

Az írófelületbe benyomott betűk kétfélék voltak, vagy benyomták a betűk vonalait vagy a belső felületüket, kipréselték.

Ha titkot akartak egymással közölni levélben, különleges tintát használtak.

A fehér lapra nyárfakéregből készített úgynevezett szympathetikus tintával írtak. Ha valaki el akarta olvasni, a gubacs nélküli tintát, azaz vitriolból és gumiból való oldatot öntött a papírra és ez által az írás olvashatóvá vált.

Egy kis érdekesség!

Voltak olyan íróvirtuózok, kik nem csak bal kézzel, hanem kézfővel, lábbal, szájjal és karral is tudtak írni.

Ben Kanczar olyan íróvirtuóz volt, hogy egy négy betűs szót ujjai között négy íróeszközt tartva egyszerre tudott írni.

A hivatásos író rendkívül finoman és művészien tudott írni, nagyon vékony és kicsiny betűkkel.

Teljesen pontosan kívülről tudták az írómásolók a Biblia teljes szövegét.

Íróeszközként, iront ( ez író és törlő ), nádvesszőt, vesszőt, tűt, ( mellyel az írást hímezték ), írókést, tollkést, vonalzót, és körzőt használtak.

Az elkészített Könyv becsülete rendkívüli volt.

Megkíméléséhez elsősorban takarót használtak. Hitük szerint ki meztelenül fogott meg egy Tórát azt meztelenül fogják eltemetni. A Tórát mindig egy tóralepedőbe tekerve lehetőleg elfüggönyözve tárolták. A Tóra takaróit szentként tisztelték. Anyaguk selyem vagy vászon volt.

Íróművészek régebb korokban a papok lehettek, kik egyedüli írástudók voltak.

A politikai hatalom, a műveltség kizárólag az ő tulajdonuk volt!

Az első Bibliában említett Könyvíró Bárukk volt. Neki mondta tollba Jeremiás a próféciáit.

Az első másoló, ki ugyanazt a Könyvet sokszorosította Ezra volt.

Ezra is pap volt.

Nagy érdemnek tartották, ha valaki Könyvet írt.

A Könyvírást még ima idején sem szakították félbe, sőt ha maga a király ment arra az üdvözletét sem volt szabad viszonozni!

Rendkívül szegények voltak a másolók, nehogy meggazdagodván hűtlenek legyenek isteni hivatásukhoz.

Tudták a törvényt kívülről, de ennek ellenére meg volt tiltva nekik, hogy mintapéldány nélkül egyetlen betűt is leírjanak.

Külön korrektorokat alkalmaztak, kiknek fizetést adtak, hogy a másolt biblia példányokat ellenőrizzék. Az ellenőrzést mintakódex segítségével végezték.

A királypéldányt 3 legmagasabb törvényszék korrigálta. Már Mózes 13 tórapéldányt készített, melyek közül Lévi törzsének átadott példány szolgált mintakódexül.

Egy szó, vagy vessző hozzátételét már hamisításnak tekintették, még akkor is, ha az értelmét a szónak nem változtatta meg.

Az első könyvkereskedő maga a másoló volt, aki a könyvet megrendelésre leírta.

Megtiltották, hogy bármilyen szent könyvet nem zsidónak eladjanak.

E rövid olvasónapló bizonyára önt, aki ezt elolvasta,ugyanúgy elgondolkodtatja, mint engem.

Blau rabbi olyan titkokat tárt fel , amelyeknek ismeretében egészen más szemszögből történhet a SZENT KÖNYV kutatása.

Számomomra ezek után világos, hogy miért őrződik a könyv körül annyi titok, amelyet a kiválasztott nemzet a mai napig hűségesen őriz.

Kategória: Biblia | Megtekintések száma: 438 | Hozzáadta:: Liza | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: